2015. május havi bejegyzések

Olasz csizmáján a Nap…

Legutóbb a Kárpát-medence irányába való fordulásról írtam. Jelen beszámoló pedig, mely egy dél-európai borkalandozásról szól, szintén a hazabeszélést kívánja szolgálni. Összehasonlításra mindig szükségünk lesz, nehogy a köldöknézés csapdájába essünk. Ehhez pedig kiváló lehetőség a talján borászat tanulmányozása (is). Ez volt ugyanis a borvadászok májusi dzsemborijának témája.

Hogy Olaszhon borászata manapság ott tart, ahol, annak számos oka van. Napestig sorolhatnám őket, de nem célom tanulmányt írni, ezért csak néhányat fogok kiemelni.

Elsősorban az adottságok: földrajziak, földtaniak, éghajlatiak. A szőlőtőkével és az emberi tényező által hozzáadott értékkel mindez komoly hagyománnyá nemesedett. A római birodalom borivó volt. És nagyjából addig terjeszkedett, ameddig a vidék szőlőtermő volt, vagy alkalmas volt a szőlőtermesztésre. És ha alkalmas volt, akkor vitte magával a szőlővesszőt. A légióknak létszükséglet volt Bacchus nedűje. Mint, ahogy később a keresztény egyháznak is. Ha jól meggondoljuk, annak is ezen a tájon volt a központja…

És most ugorjunk két évezredet. Létrejött a mai, Olaszországnak nevezett államalakulat, a maga régi adottságaival, ám új egységével (és megosztottságával), és egy új arculat építésének kényszerűségével. Új időknek új borai szükségeltettek. Ehhez pedig az ország meg kellett vívja a maga szakmai forradalmait. Sőt, rövid idő alatt kettőt is!

Első volt – még a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben – a minőség forradalma. S itt máris lehámozhatjuk a zárójelet az imént említett megosztottságról! Észak Dél ellen! A félsziget északi fertálya éghajlatilag hűvös, helyenként hideg, nehéz a bort előállítani, gazdaságilag viszont tehetős, könnyebben megengedheti magának minőségi szempontok érvényesítését. Északkal ellentétben viszont Dél-Olaszország meleg, könnyen beérik a szőlő, különös erőfeszítés nélkül is kierjed a bor, ezért a termelők eltunyultak a minőséget illetően. Talán ez is egyik oka lett a vidék szegénységének. Ide a minőséget javarészt a külföldi befektetők hozták.

Talán legfontosabb lépés a színvonal irányába történő elmozdulás folyamatában a borok minőségi követelményrendszerének kidolgozása: Vino da tavola (asztali bor – eltűnőben), IGT (Indicazione geografica tipica – tájbor), DOC (Denominazione di Origine Controllata) és DOCG (Denominazione di Origine Controllata e Garantita).

A minőség egyúttal öntudatra ébredést is eredményezett, így egyenes következménye lett az első nekibuzdulásnak ama bizonyos második számú forradalom: a hazai fajták elsődlegességének érvényesítése. Imázsépítés világfajtának minősített francia bogyókból nem tűnt nyerő húzásnak. Nosza, van vagy ezer saját fajtánk – mondták derék talján barátaink –, az csak elég lesz valamire. Elég lett! Alányúltak a hagyományos fajtákat termelőknek, megerősítették a már létező nagy olasz borok piaci helyét, s Itália ma egyértelműen a világ második bornagyhatalma helyzetében illegetheti magát. Joggal!

De lássuk a medvét! Ezeket kóstoltuk:

  1. San Clemente 2010 – Cantina Zaccagnini – Montepulciano d’Abruzzo, DOC, Terre di Casauria Riserva

Abruzzo uralkodó fajtája a montepulciano. Mély rubin színe igéző. Nehezen nyílik meg. Visszafogott állati illatjegyekkel nyit, ezután jön a fekete csokoládé, kávé. További türelemjátékot követően érkeznek a fekete bogyós gyümölcsök jegyei: fekete cseresznye, szilva, mintegy jelezve, hogy nincs még érettségének csúcsán, bár a kompótos, lekváros fordulat jelzi, hogy ez az állapot már nincs olyan messze. Szájban ízbomba. Kissé szemfényvesztőnek is tűnik. Előtérbe tolakodnak a gyümölcsök, de jön a csoki meg a kávé is. Az erőteljes savat némi hozzáadott csersavval kellett ellensúlyozni, erre a hosszú hordós (16 hónap barrik) érlelés volt hivatott. A lecsengésben még a hordó és az alkohol viszi a prímet, de kóstoljuk meg majd két-három év múlva. 86 p.

  1. Novecento Riserva 2008 DOCG – Dievole – Chianti Classico

Chianti nem csak egy bor neve, hanem elsősorban egy toszkán vidék, amiről a bor nyerte a nevét. (Nos, a bevezetésben említett borforradalom Toszkánában kezdődött.) Mintegy 85% sangiovese. 24 hónapos érlelés után került piacra, utolsó három hó palackban. Lenyűgöző mély rubin. Illat: szilva (gyümölcs-, kompót-, és lekvár változatban is), fekete cseresznye, fekete csoki, vanília, kávé, fűszer. Íz: ugyanaz, mint az illatnál, ugyanabban a sorrendben. Szép, érett, finom csersav, magas sav, gyümölcsösség, aromaintenzitás, majd harmadlagos aromák. Mibe kössünk bele? Ja, 3-5 év múlva szebb lesz. 88 p.

  1. Barolo Vigneto Garretti DOCG 2010 – La Spinetta

Piemontban, a nebbiolo hazájában járunk, ebből készül a barolo. Közepes rubin színű, karimáján gránátos beütéssel. Illat- és ízvilág egyaránt nagyon lassan bomlik ki. Hordós jegyek előbb: füst, dohány, avar, majd érkezik a fűszer meg a virág is. A gyümölcsök fekete bogyósok (fekete cseresznye, szilva), párban érkeznek a vaníliával, kávéval, fekete csokival, sőt, mandulával. Magas sav és csersav. Utóbbi érett, határozott, de nem durva. Talán kicsit sok. Zsenge még ez a bor, majd tíz éves kora után kezd igazi mivoltában megmutatkozni. Így, fiatalon is már nagyon jó, alulról súrolva a kiváló minősítés alsó határát. Hosszú lecsengés. Kívánja az ételt. 89 p.

  1. Taurasi DOCG 2009 – Feudi di San Gregorio

Campania tartományban készül a Taurasi, a dél barolója. Aglianico az alapanyag, ez északabbra be sem érik. Pörgetés előtt még az animális jegyek jelennek meg, fülledtség (18 hó új kishordó, 9 hó palack): föld, bőr, füst, dohány, majd nagyon mélyről érkező fekete bogyós gyümölcsök: meggy, fekete cseresznye, kökény, aztán szilva, fekete csoki. Ízben: szilva, édes fűszer, vörös áfonya, dohány, föld, füge. Hiányzik belőle a mélység, de még jócskán fog fejlődni. Egyensúlyban, koncentrációban, hosszúságban is marad némi hiányérzet, de jó ivású száraz bor. 87 p.

  1. Due Lune IGT 2011 – Cantina Cellaro

Nerello Mascalese és Nero d‘Avola. Ez a két fajta az összetevője ennek a szicíliai bornak. Egy holdtöltényi időtávra szüretelik a két szőlőt, innen az elnevezés: due lune (két hold). Rubin szín, gyümölcsös illatorgia. Benne van az édes szilvalekvár, meggy, fekete cseresznye, csoki, kávé és valami ismeretlen, behízelgő, déli fekete bogyós gyümölcsök illata. Ízben első a gyümölcsösség, aztán a többiek: vanília, karamell, enyhe fűszeresség. Fiatal, félszáraz bor, már-már a félédes mezsgyéjén. A fürtöket, szemeket, aszúsodni hagyják szüret után. A maradék cukor elnyomja kissé az egyébként igencsak jelenlévő savat és tannint, és zavarba is hoz. Komplexitásban még hiányoznak a tercier aromák. 85 p.

  1. Amarone della Valpolicella Classico 2010 – Allegrini családi pincészet

Venetói bor, helyi fajtákból: corvina 80%, rondinella 15%, molinara 5%. Mély rubin, hatalmas alkohol (15,5%). Gyümölcsös bomba: édes, érett fekete bogyós gyümölcsök mély illata, amarone meggy, fekete cseresznye, édesgyökér, vanília, tejeskávé, csoki. Ízben ugyanez. Tanninja bársonyos, ha hinni lehet a leírásoknak, ez a molinara javára írható. Testes, félszáraz, zavarba ejtő félédes benyomással. Mindez északon, hm! Igaz, hogy szüret után a szőlőt még egy ideig szalmazsákban szárítják! 88 p.

Következtetésként a címben idézett sort folytatnám: „… remélem, mindörökre megmarad”. A borászat szempontjából (is) a Nap ugyanis az Appennin-félsziget adu ásza.

A magas gyümölcsösség, behízelgő illat- és ízvilág, mind a magas napsütéses órák számának köszönhető. Legszívesebben minden bort magasabbra értékeltünk volna, hiszen a nagy test ellenére jó ivású borok. A fenti erények miatt pedig a hiányosságok sem szembetűnők. Főképp annak fényében, hogy fő összetevőik (sav, csersav, maradék cukor, alkohol) magas szinten létrejövő egyensúlyt hoznak létre, de legalábbis ígérnek, mennyiségük és minőségük miatt pedig minden borban még hatalmas fejlődési potenciál, eltarthatóság van.

Ja, és még a száraz borok esetében is ott van az a kedves, édes illatvilág. Némelyiknél még ízben is. Valljuk be, más édes vörösborokhoz szoktunk tájainkon. Aki viszont ezt a természetes déli édességet megtapasztalja, megérti miért torzak a honi édes vörösborok. S vajon miért erőlteti ezeket a piac?

Mindenképp szót kell ejtenem még a jó ízléssel használt új kishordóról (barrikról). A bort szolgálja, nem a fáról szól és nem is a vegyi reakciókról. Íme, így is lehet!

Nos, kedves erdélyi borászat, milyen adottságokról beszéltünk az elején? Földrajziakról, földtaniakról, éghajlatiakról. Ezenkívül a szőlőtőkéről, az emberről és a hagyományról. Mindenünk adott! Már csak két borforradalmat kell megvívnunk! Kalandra fel!

Vincze László

 

Oszd meg és uralkodj: