A lelkünk nem ráncosodik

…vallja Maurer Oszkár, délvidéki borász, a Kolozsvári Magyar Napok kóstoló sorozatának pénteki vendége. „Jó bort akarok készíteni és tisztességeset. Olyat, amiben benne lakik a lélek…” ezt a Maurer-idézetet már szórólapunkra is kiválasztottuk, most pedig élő szóban is hallhattuk Délvidék legnagyobb borászától, hogy mily fontos számára a lélek. Ezt próbálta belénk is átplántálni. És ott, azokban a percekben, merem hinni, mindannyian, ott jelen levők, megéreztük, hogy nekünk is van olyanunk, és de jó lenne, ha ezt mindig éreznénk. A receptet is megadta hozzá: bort kell inni, mert a bor a lélek kenőzsírja.

20150821_180228

Bemelegítés gyanánt hozott is nekünk hét bort a két borvidékről, ahol munkálkodik. Dél-Alföldről, mely lakóhelye is, és a Szerémségből, mely vidék hajdani nagyságát ő próbálja most visszaadni. Hogyan? Például úgy, hogy nem hódol be a divatoknak. Nem a piacnak termel, hanem az embereknek. Így jutott oda, hogy borai Michelin-csillagos éttermekben is jelen vannak.

Bátran hirdeti, amivel sokan még alig merünk azonosulni: szeressük azt, ami a mienk! Ezért világfajtákkal alig dolgozik, ellenben hiszi és vallja, hogy a régi magyar fajták felveszik a versenyt ezekkel. Külön-külön vagy házasításban kóstolhattunk is furmintot, szerémi zöldet, fehér bakatort, mézes fehéret, bánáti rizlinget.

És még egy szívhez szóló Maurer-tanács: boldoguljunk szülőföldünkön! Fogjunk össze, hiszen egyek vagyunk! Különben megyünk a levesbe.

Felhívás tükörbe nézésre: ez volt a pénteki este. Kiváló borok segítségével!

(VL)

20150821_182200

 

Oszd meg és uralkodj: