Ha kedd, akkor Miklós Csabi

Mórról érkezett Miklós Csabi, akit jóval megelőzőtt híre, még akkor is ha némelyik borával már volt szerencsénk találkozni. Az ifjú borásztól megtudtuk, hogy Mór régóta vetélkedik Somlóval a legkisebb Magyarországi borvidék címéért, s némi újabb keletű somlai befektetéseknek köszönhetően, mostanság Mór birtokolja e kétes értékű titulust. De tudomást szerezhettünk sok egyéb másról is: mészköves talajról, jó savú fehér borokról, azokat elkészíteni tudó sváb gazdaemberekről és jó adag hagyományról, földtiszteletről. Eközben itt volt közöttünk Demi Mór, Gimme Mór, Depes Mór, de legfőképpen minden jó, ha ezerjó.

(VL)

borok toltogetok kostolok miklos_csabi kormos_tolt kormos_es_miklos

Oszd meg és uralkodj:

Szatmári borokkal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok borkóstolóinak sora

BoneTibi

Magyar Napok = jó borok. Hála Istennek egyre többen ismerik ezt fel. Bár ismét új a helyszín, bár nem tűnik vonzónak az első napi előadáscím, és mégis a vártnál jóval jelentősebb az érdeklődés. Majdnem teljesen megtelt az Agape vendéglő pincehelyisége a Szatmári borvidék bemutatkozásának alkalmából. A szervező Borvadász Társaság úgy döntött, megkísérel ezentúl évente bemutatni egy-egy erdélyi borvidéket. Az északnyugati térségbe látogattunk nyitányként, és kellemes meglepetések értek: egyrészt a tájainkon mostanság megjelenő cabernet franc, amely igen ígéretes arcát mutatta, másrészt az egyéb vidékeken alig előforduló, de ismertségre igencsak méltó bakator. És persze még néhány magyar, román és világfajta. E vidék egy-két magasan jegyzett termelőjét már régen kegyeinkbe fogadtuk, ám most három település öt termelőjének hét bora jelezte, hogy maga a borvidék is kezd magára találni.

(VL)

kostolok

Oszd meg és uralkodj:

Borkóstolók – Kolozsvári Magyar Napok

Egy ideje már véglegesítettük a Kolozsvári Magyar Napok borkóstolóinak programját, amelyeknek az irányítását a KMN szervezői ránk bízták. A helyszín ezúttal az Agape vendéglő pincehelysége (Szentegyház/Iuliu Maniu u. 6 sz.). Mindenkit szeretettel várunk.
Készüljetek – nem lesz könnyű mindent végigkóstolni!

PROGRAM

Oszd meg és uralkodj:

Leckevázlat Hispánia borairól

spanyolborok1Nagy fába vágta fejszéjét Gündisch Zoli barátunk. Soros ügyvezetőként nem kevesebbre vállalkozott, mint Spanyolországot megismertetni hat boron keresztül. A világ legnagyobb bortermő területével rendelkező ország borait bemutatni egyetlen estén merész vállalkozás – fehér és vörös borok ráadásul egyaránt voltak a borsorban – de néha nincs más lehetőség, mint megkísérteni a lehetetlent. Ez ilyen alkalom volt. Tisztességgel abszolváltuk.

1. Sumarroca Cava Brut Núria

Pezsgős nyitás! Hmmm! A hatvanas évek óta cavának nevezik a spanyol pezsgőt, valós haszna az átkeresztelésnek pedig az uniós szabályozásokkal lett, mióta a Champagne-ra utaló névszármazékokat (hivatalosan) nem szabad használni. És bármily ellentmondásos: a spanyol pezsgő igazi hazája Katalónia. A poharunkban gyöngyöző nedű is onnan származik, jelesül Penedès tartományból. Rendszerint a macabeo, a xarel-lo és a parellada szolgáltatja az alapanyagot. Mindhárom őshonos katalán fajtának számít. Öntudati kérdés náluk, hogy saját szőlőiket részesítik előnyben. Ha szélesíteni akarják a palettát, azt véletlenül sem Spanyolföldről hozzák. Akkor már inkább a francia ill. világfajták. Egyes évjáratokban így a chardonnay is megjelenik ezekben a házasításokban. (Általános összetétel a katalán szőlőültetvényeken: nagyrészt saját fajták, kisebb részt franciák, míg a spanyol fajták, hát…)
Jelen pincészetünk „csekély” 460 ha-on termeli a szőlőt, de ezek a birtokméretek általánosak arrafelé.
Antik amforára emlékeztető palack –adnak a hagyományra! –, díjazták is néhány éve, de lássuk, mit rejt!
Halvány citrom szín, tiszta, kifejezett illatában krém, méz, friss és aszalt trópusi gyümölcs, fehér virág. Pörgetés után élesztő és határozott rózsa. Mindezek ízben is jelentkeznek némi ásványos ráadás társaságában. Száraz pezsgő, közepes szesztartalommal, testtel és intenzitással. Savai és lecsengése meghaladják a közepest. Nagyon jó, fejlődő nedű, jó egyensúllyal és koncentrációval.

2. Pazo Señorans Colección – 2011

Második tételünk a Rias Baixas vidékről származik, azaz Galiciából (ez a rövid i-s; a hosszú í-s Galícia itt van északkeletre, majdnem a szomszédunkban, és nem borára, inkább lövészárkaira emlékeztet bennünket, magyarokat). Majdnem kizárólag albariñót termesztenek erre, és a termőterület növekvőben van. A Pazo Señorans 1989-ben alapított 6 hektáros pincészet. Hispán viszonyításban törpebirtok. A kóstolt tétel pedig természetesen albariñóból készült.
Halvány citromszínű bor, s a citrom visszaköszön a kifejezett illatban is némi virágos, sárgadinnyés, barackos jegyek társaságában. Kortyban száraz, és az illatban is már tettenért citrus- és barackjegyek mellett némi alma, és mandula is teszi tiszteletét, kevés finom élesztősség pedig seprőn érlelésre utal. Jelen van egy kis érett, finom, hordós eredetű csersav is. Alkoholfoka közepes, ám a sav, a test, és az ízintenzitás meghaladja ezt, miként a lecsengés is, mely kimondottan hosszúnak mondható. Fejlődőben lévő nagyon jó bor határozott tipikussággal, jó egyensúllyal és koncentrációval.

3. Borsao Tres Picos – 2013

Következő állomásunk Campo de Borja, „vizsgált” pincészetünk pedig a Bodegas Borsao, amely egy három szövetkezet egyesülésével létrejött társaság 620 részvényessel, 2500 hektáros termőterülettel.
A borvidék a garnacha földjének is neveztetik, hiszen az ültetvények 60%-át ez a fajta teszi ki. (A Pireneusoktól északra grenache-nak nevezik). A Borsao is ezt termeszti mintegy 1500 hektáron, mészköves talajon, mintegy 6-700 m tengerszint feletti magasságon levő birtokán. Gyorsan érő fajta, amire rásegít a nagy sorköz és tőketávolság. A minőség koncentrálódását a példátlan hozamkorlátozás is tetézi: 6 mázsát (sic!) szüretelnek hektáronként.
Mély bíbor színt mutat, már a rubinba hajló árnyalattal. A bor acéltartályos érlelésben részesült, minek utána 5 hónapot töltött francia tölgyfahordóban. Kifejezetten jelentkező következményeit érezzük is orrunkban: vanília, csoki, fekete bogyósok, bőr, gomba, avar, dohány, szilva, fekete cseresznye, fűszer, pacsuli, sőt: idővel menta és eukaliptusz. A teljes érésű alapanyag nem is tudott teljesen szárazzá erjedni, a csipetnyi maradékcukor azonban csak még behízelgőbbé teszi, anélkül, hogy ez zavaró lenne. A közepes sav- és tanninértékek mellett az átlagnál magasabb alkohol és test jelentkezik. Intenzíven jönnek az ízjegyek – szilva, meggy, fekete cseresznyelekvár (vagy inkább kompót), konyakmeggy, fekete, csoki, fűszer –, melyeket hosszú utóíz követ. Máris nagyon jó ez a bor, bár még jócskán van benne érlelhetőség. Érezzük, hogy tetszeni akar ez az ital, de nem zavar, hiszen minden értékelhető összetevője a helyén van. A hiányzó komplexitás pedig megjön az idővel. Hacsak a bor el nem fogy addig.

4. Casa Castillo Pie Franco – 2010

Jumilla vidék a következő állomásunk, egyben a legdélibb fekvésű a mai régiók közül. Jelentős tengerszint feletti magasság, kevés eső és monastrell. Távirati stílusban ennyit a vidékről. A monastrell szőlő (Frankföldön mourvèdre) előfordul még garnachával és tempranillóval házasítva is, e fajták mellett akadnak még syrah és cabernet sauvignon ültetvények is.
Kóstolt borunk 100%-ig monastrell fajtából készült, öreg tőkékről. A magas gyümölcsösség és frissesség érdekében a Casa Castillo hosszas héjon érlelést alkalmaz, alacsony hőmérsékleten, majd 22 hónapot tölt a bor 500 literes új francia hordóban, amiből bőven nyer csersavat. Ez a látszólag egymást kioltó két eljárás hosszú távon valójában egymást erősíti. Csak idő és türelem kérdése. Szűretlenül palackozzák, és még néhány éves palackos érlelést követően egy rafinált szerkezetű, szép, férfias bort nyernek.
Tetszetős, tiszta, mély rubin színű bor a poharunkban, aztán hosszas tanácstalanság a szemekben. Illata tiszta, ám rendkívül zárkózott. Lassan érkeznek az első kósza vélemények: istálló, bőr, gomba, avar, fűszer, fekete bogyósok, menta. A korty száraz, közepesnél magasabb savakkal, alkohollal és csersavval. Utóbbi már érett, de még nem elég finom. Egyértelműen testes bor. Az ízjegyek csokival, kávéval, fahéjjal kezdődnek, aztán bátortalanul érkeznek a gyümölcsök is: szilva, meggy, cseresznye. Lecsengése igen hosszú. Nagyon jó bor, és még bőven fejlődőben van (zsenge még, „csak” ötéves), hiszen – bár jó az egyensúlya és a koncentráltsága – a komplexitás jegyei alig érhetők még tetten. S mivel még hagytam a poharamban, egy óra múlva visszakóstolhattam: illata még akkor is zárkózott, avaros, dohányos volt, íze viszont már sokkal gyümölcsösebb.

5. Muga Prado Enea Gran Reserva – 2006

Rioja borvidéke a következő helyszínünk. 63 ezer hektár termőterület 1200 borászattal. Meszes alapkőzet, hordalékos talaj, földközi-tengeri, atlanti és szárazföldi éghajlati hatások harmonikus egyvelege ideális körülményeket biztosít a szőlőtermesztés számára.
A Bodegas Muga 200 ha saját birtokkal rendelkezik és még 100-at felügyel. A Prado Enea nevű borukhoz a legkésőbbi szüretelésű szőlőiket használják. Ezek a következők: 80% tempranillo, a többi 20%-ot a garnacha, a mazuelo (ezt Franciaországban carignan-nak nevezik) és a graciano adja. A héjon erjesztést – mely akár három hétig is eltarthat – a legtermészetesebb és -hagyományosabb módon végzik, minek utána egy évre nagy, 16 ezer literes hordóba kerül az alapanyag. Ezután röpke 36 hónap kishordóban majd 36 hónap palackban, és máris kerülhet a boltokba. Ja, és a derítés természetesen tojásfehérjével történik.
Korához illően mély rubin színű a bor, illata állati jegyekkel indít, majd jön még némi káposzta is, de ahogy szellőzik és nyílik, kezdenek előjönni a fűszeres, fahéjas fuvallatok is, végül megérkeznek a szép fekete bogyós erdei gyümölcsök. Szájban száraz, magas savval és magas, érett, bár még nem teljesen kifinomodott csersavval. A szesztartalom is fölötte van a közepesnek, s így együtt egy határozottan testes bort eredményeznek. Ízben jelen vannak némileg a fenti illatjegyek, azonban egy sokkal karakteresebb gyümölcshatással, amelyhez zöldpaprika is társul. Lecsengése igen hosszú, minősége kiváló, bár még igencsak fejlődő stádiumban van.

6. Alión Reserva – 2011

Ribera del Duero a mai végállomás. Viszonylag új kiemelt régió „amelynek azonban nagyobb volt a szerepe a 80-as, 90-es évek borainak felfutásában, mint bármely más borvidéknek. Ma ez a vidék, ahol […] az ország néhány legnagyobb presztizsű vörösbora készül, az össztermelés pedig évente 5-700 ezer hl körül mozog. Mégis, a jellegzetes, kissé lepusztult falvakon ez mit sem változtatott. Csak a vidéket kelet-nyugati irányban átszelő főút melletti luxus módra megépített pincészetek jelzik, hogy itt nagy összegű befektetések történtek az elmúlt 20 esztendőben.” (Mészáros G. – Sánta Z.: Bortankönyv – A világ borai).
Divatos borvidék, itt hozott létre pincészetet az elsősorban hollywoodi filmekből ismert spanyol filmszínész Antonio Banderas is. Itt található a Vega Sicilia pincészet is, amely olcsóbb kategóriájú, modernebb stílusú, francia tölgyfahordós borait forgalmazza Alión néven. (A Vega Sicilia egyébként a tokaji Oremus Pincészet tulajdonosa is.) A pincészet hatalmas birtokon gazdálkodik, de nem süllyedt az igénytelen tömegtermelés szintjére, a nagy termőterület nem vezetett minőségromláshoz. Hitelüket emelendő, boraikat számozott palackokban hozzák forgalomba.
Az utolsó borunk 100%-ig tempranillóból készült vörösbor, amely 14 hónapot töltött francia újhordóban, majd a szűrést követően még 18-20 hónapot palackban a kereskedelmi forgalomba való kerülése előtt. A pohárban mély bíborszínű látványt nyújt, ám a pereme már igencsak rubinos. Illata tiszta, kifejezett, amely az első animális, gombás, avaros jegyek után hamarosan hozza a csokoládéra, kávéra, fűszerekre emlékeztető bukét, amelyet kisvártatva követnek a fekete bogyós gyümölcsös aromák is. Szájba véve egyértelműen száraz, savai és alkoholszintje az átlagosnál magasabban vannak. Sok, de lekerekedett a csersav. Nyilvánvalóan testes bor. Aromajegyei (csoki, kávé, vanília, édes fűszer, fekete cseresznye) betöltik a szájüreget és hosszan elidőznek ott. Bár fejlődési potenciál még jócskán áll előtte, de tipikusság, egyensúly, koncentráció, hosszúság, komplexitás mind adott. Ez a bor már most is kiváló.

Jeles őseink pedig egy ilyen bemutatás után levonták a tanulságot. Gyürkőzzünk hát neki mi is!
Ne feledjük: Spanyolország azon országok közé tartozott, amelyek még jócskán haszonélvezői voltak az Európai Unió elődjéhez, az Európai Gazdasági Közösséghez (Közös Piac) való csatlakozásnak (1986). A tehetség, a lehetőségek adottak voltak, a Közös Piactól pedig jött a támogatás. A szervezett szőlő- és bortermelés ekkor kezdett kibontakozni, ezután jött létre a pincészetek többsége és vált jövedelmező iparággá a borászat. Hatalmas birtokok alakultak, ám ehhez társult egy szigorú bortörvény, amelyet az ágazat követekezetesen betartott, sőt, igényességben sok gazda még meg is fejelte ezt (pl. fahordós érlelés, hozamkorlátozás stb.). A bor ipari méretű előállítása nem vált ipari jellegű tömegtermeléssé, a mennyiség nem ment a minőség rovására. Mioritikus tájainkról nézvést ez majdhogynem hihetetlen. Pedig ez is fejben dől el, mint annyi minden. Bár, amíg ügyeskedéssel is annyi minden elérhető…
Hogy az árnyoldalát is nézzük egy kicsit: rengeteg kistermelő lehetetlenedett el, mert a tehetősebbek felvásárolták kisbirtokaikat. Láttuk, hogy a szegény vidékek lakói a borászatok által termelt jólétnek csupán külső szemlélői, és igen kevéssé haszonélvezői. Persze van, ahol szövetkezetek létrehozásával, később azok egyesülésével a régi kisbirtokosok ma is részesei a tevékenységnek és a haszonnak. Ahány vidék, ahány birtok – annyi szokás. De ez már egy szövevényes világ, amibe nem tisztünk belemenni.
Nézzük azonban egy másik vetületét az ibériai borászat sokszínűségének. Az új európai bortörvénykezés értelmében a különböző tartományoknak, történelmi régióknak önálló eredetmegjelölésre nyílik lehetőségük. Jócskán láttunk már ezen az estén is spanyolországi, ám nem spanyol nyelvű címkét – galegót, katalánt, korábban már baszkkal is találkoztam (véletlenül se értsék kétnyelvűnek ezeket a feliratokat!) –, de hamarosan (vagy máris?) ezek a tartományok saját nevüket tüntethetik fel a bor származási helyénél. És ez nem okoz világháborút, de még a Pireneusok sem szakadnak ketté, hogy leszakítsák Európáról ezt a renitens félszigetet. Erdélyiek! Vigyázó szemetek Hispániára vessétek!
Spanyolország borászatát megismerni hat boron keresztül képtelenség. Tekintsük ezt leckevázlatnak, ahol bepillanthattunk hat borvidék eredményeibe, és idővel visszatérhetünk tételesen sorra venni ezeket a tájegységeket. Gondolatébresztő volt! Köszönjük Zolinak!

Vincze László

Oszd meg és uralkodj:

Frissítettük honlapunkat

Sziasztok,

Mivel néha-néha van mondanivalónk és szeretnénk egy kicsit szalonképesebben tálalni azt a világnak, úgy döntöttünk, hogy felfrissítjük a weblapunkat.

Ezen a felületen első sorban nyilvános BVT rendezvényeket és kóstolóinknak a beszámolóját fogjuk megjelentetni.

Reméljük sokszor fogunk írni és gyakran fogtok olvasni.

Mindenkinek eredményes borvadászatot. :-)

Oszd meg és uralkodj:

Amerikából jöttem…

…avagy egy európai szőlő diadalútja az újvilágban – természetesen magyar közvetítéssel

A zinfandelről lesz szó alább, melynek sorsa olyannyira diadalút és olyannyira újvilági, hogy ez a szőlő mára AZ amerikai fajtává vált.

Tapasztalhattuk, hogy ha valaki Amerikában el akarja fogadtatni magát, az becenéven vonul be a köztudatba. Lásd amerikai elnökök, sportolók, prédikátorok, színészek, közéleti szereplők sorát. S ez csupán azért, mert azt, akit az amerikaiak magukénak éreznek, hamarosan becézni fogják. Zinfandel – kimondhatatlan. Legyen hát ZIN! És lőn!

(Nálunk egy volt ilyen: Öcsi. A kisfröccsben utazó Puskás, aki mostanság sör(márka) lett. Kérészéletű celebecskék persze, a mintát követve, becenevüket gügyögve mindegyre igyekeznek nyomulni a kitalálóik által – őcelebségeik és elbutított híveik számára – teremtett kérészéletű örökkévalóságba. Percemberkék örökkévalósága a perc. Öcsinek lenni viszont egy és megismételhetetlen!)

Tehát zin!

„Amerikai fajta” – írták amerikai szakik. Azt persze tudták, hogy Haraszthy Ágostonnak ebben oroszlánrésze van. Kalandos életű (és halálú) magyar nemesünk ugyanis (Amerikában grófnak mondják, de nem volt az) vállalkozó szellemétől vezérelve, a XIX. sz. közepén igen sok szőlőfajtát és -tövet vitt az Óperencián innenről az Óperencián túlra, annak is a legtávolabbi csücskébe, Kaliforniába. Köztük a zinfandelt is.

A bortudomány – vagy minek is nevezzem – bebizonyította utóbb, hogy a fajta létezett ott korábban is, hiszen a ferencesek missziós vidéke volt e kies tartomány. S ahol egyház van, ott bornak is lennie kell. Akár zinfandelnek is.

Persze maga Amerika is ragaszkodik a Haraszthy-legendához. (Történelem híján maradnak a regék, mert a rézbőrűek ügye, ugye, még mindig bibis.) Nem is alaptalanul, mert kétségtelennek tűnik, hogy az ő ill. utódai tudatos munkája meghatározók a fajta népszerűségének megalapozásában. És emlékét híven őrzi az általa alapított Sonoma-völgyi Buena Vista (általa még Széptájnak nevezett) borászat.

„Kaliforniai fajta, ami sehol másutt nem létezik!” S ez sokáig megdönthetetlennek tűnt. Mígnem egyesek úgy gondolták, hogy megkapirgálják kissé ezt a dolgot. Persze ehhez Európába kellett jönniük, talján földre. Jó volt a szimat: a pugliai primitivo genetikailag azonos a zinfandellel! Tiszta sor – megvan az őshaza! 1967-et írtunk ezidőtájt. S ezután belerondít a szépen kialakult történetbe még néhány csavar. Az első: a primitivót 1870-ben hozták Itáliába – Amerikából! Puff neki! Ez ideig-óráig igen jótékony hatással volt az újvilágiak amúgy sem selejtes önbecsülésére: lám-lám, van, amit az óvilág vitt el tőlünk. Rövid volt az örömük. Hamarosan kiderült, hogy a primitivót Francesco Filippo atya telepítette Pugliában a XVIII. sz. végén, és keresztelte el – korai érésének felismerésével –primitivónak azaz elsőként érőnek.

Puglia tehát az origó! Nyugvópont a kutatásban? Á, dehogy! A csavaroknak még korántsincs vége: a kérdéses időben Kaliforniában már volt zinfandel. Emlékszünk még rá: a ferencesek. Az pedig a XVIII. század elejére-közepére keltezhető. Dagadhat ismét az amerikai honfiúi kebel!

És jött 2001, s vele a végső (?) fordulat. Egy horvát származású kaliforniai borász atyafi, egy dalmát bor (plavac mali) ízével szájában és a kellő tudományos személyzettel kíséretében, felkereste ősei honát. A plavac mali még nem volt telitalálat, de kiderült, hogy e fajta egyik szülejének DNS-e megegyezik a zinfandelével. Ama szőlő neve pedig: crljenak kaštelanski (röviden crljenak) azaz kaštelai vörös! Egy dalmát apó kertjében volt még belőle 22 tő. Az utolsó 22!

Eddig a történet! Lehet, hogy hollywoodi téma lesz belőle egykoron. Miért is ne? (A mozi majd talán azt is elárulja nekünk, hogyan került az ígéret földjére ez a csodavessző.)

Kozmetikázni lehet még adatainkat azzal, hogy Dalmácia egy másik pontján is találtak később egy keveset a fajtából, ott pribidragnak, ill. tribidragnak nevezik.

Hogy miképp lett belőle zinfandel? A jó Isten biztos tudja, mi csupán találgatunk: állítólag magyarországi fekete cirfandliként került odaátra, az pedig leánykori nevén Zierfändler. Hogy ez fehérszőlő, a zinfandel pedig – akárhogy is nézzük – mélyvörös? Kicsire nem adunk. A napszámosok bizonyára összekeverték a szőlővesszőket!

És mi a hozadéka az egész nyomozási procedúrának? A tudományos eredmény kétségkívül. Annál azonban jóval többet hozott a horvát borászatnak. Elveszett és megkerült, tékozló fiú gyanánt, egyik őshonos szőlőfajtájuk. Azóta bőszen telepítik, szaporítják, szeretgetik, büszkélkednek vele. Lám, a mi kutyánk kölyke, milyen sokra vitte ott, túl az óperencián…

(Nem tudom azonban nem észrevenni a történet sajátságos kelet-európai ízét. Míg itt volt ez a szőlő a kertünkben, észre sem vettük, így viszont… Amerikából jöttem, mesterségem címere: zin!)

E bevezető eszmefuttatás pedig csupán arra szolgált, hogy röviden ismeretséget kössünk a júniusi Borvadász kóstoló főszereplőjével, a zinfandellel. De lássuk, mit is kóstoltunk! Jankó Zsolt alias Művész Úr, igen szép sort válogatott össze, tisztelettel adózva a nagy amerikai hagyományok mellett az olasz őrzőknek, és a horvát újrafelfedezőknek.

  1. Gnarly Head Old Vine Zin – Lodi Zinfandel, Kalifornia – 2012

A Central Valley egyik legforróbb termőhelyéről, Lodiból származik ez az öreg tőkék bora. Színe még bíbor, nem is a legmélyebb fajtából. Tiszta illata erős közepes intenzitással árasztja az édesre érett fekete bogyós gyümölcsök aromáját. Nem a legteljesebb szárazságérzet szájban, talán azért is, mert a sav és a csersav alig éri el a közepes fokozatot. A szesz és a test erős közepes, akárcsak az ízintenzitás, amelyben az illatban felbukkant jegyek mellé felsorakozik a keserű csoki meg némi fűszeresség. Már igen-igen alkalmas a fogyasztásra, és mégis zsenge még ez a bor, útja mindenképp felfelé vezet. A behízelgő, édes benyomás mindenképp alkalmassá teszi, hogy ezzel próbáljuk meg elkezdeni leszoktatni káros szenvedélyükről a hamis édes vörösborokat fogyasztókat.

Jó.

(Megkönnyebbüléssel veszem tudomásul, hogy már nem erőltetjük a pontozást, megelégszünk az értékcsoportokba való sorolással. Így a jó: nem éreztem magam feljogosítva az ítélkezésre.)

 

  1. 2012 Tormaresca Torcicoda Primitivo del Salento IGT, Puglia, Olaszország

A primitivo feltornászta magát Taljánország tizedik leggyakoribb kékszőlőjévé, de igazi hona még mindig Puglia. A pincészet az Antinoriéké. A szőlőt teljes érésben szüretelték, acélban erjesztették, magyar (!) és francia barrikban érlelték.

Kóstolt borunk tiszta, mély, rubin színben csillog. Illata is tiszta, és erőteljesen támadja le szaglószervünket. A teljes érettségben pompázó meggy és fekete cseresznye édes illata árad, amely átcsap szilvalekváros, szörpös, dulcsácás kavalkádba.

Illata alapján meglepett volna egy száraz korty. Nem is az, csak majdnem. Bár sava „csupán” közepes, de az átlagon túli csersav és intenzitás, a magas alkohol mindenképp testes bort eredményez. Ízben természetesen megjelennek az illatnál megtapasztalt jegyek, de beköszön még a kávé, a karamell, a keserűcsoki, sőt némi konyakmeggy is. Lecsengése az átlagosnál hosszabb. Harmadlagos aromák még nincsenek, de nagyon jó már ez a bor, és benne van még a további fejlődés ígérete. Szintén édes vörösborokat kedvelőknek – a leszokás céljából.

  1. Zlatan Crljenak Kaštelanski, Horvátország – 2009

 Hatesztendős bor, nem csoda, hogy mély rubin gyűrűje már gránátba hajlik, a hordó adta harmadlagos illataromák pedig igen markáns animális jegyekben jelentkeznek, sőt ott van a hús meg a szarvasgomba is. Jön aztán a várt gyümölcsjelleg is, de ez már nem a friss bogyó, hanem csodás szilvakompót és -lekvár, meggybonbon és -likőr.

Sava, intenzitása erős közepes, csersava, alkoholszintje magas. Testes, száraz bor.

A kortyban felfedezni véljük már a fáradtság jeleit, de újratalálkozunk az illatban már bemutatkozott gyümölcsszármazékokkal, melléjük pedig felsorakozik a kávé, karamell, keserű csoki és a konyakmeggy, sőt némi menta is. Hosszúsága túl a közepesen.

Kifejlett, sőt talán már hanyatlani kezdő bor, ami még mindent meg tud azonban mutatni, és még mindig nagyon jó. Mindenképp férfiasnak mondható, és – bár nemdohányzó a társaság java – sokunknak a szivar jutott eszébe megfelelő kíséret gyanánt. 

  1. Brazin Old Vine Zinfandel Lodi, Kalifornia – 2011

Öreg, 30-80 éves tőkékről szüretelték az alapanyagot, a föld minden ajándéka benne van. A homokos talajú termőterületet évente kétszer vízzel árasztják el. A vidék éghajlata mediterrán, forró nyárral, hideg téllel.

Borunk mély, rubin színe pompázatos, illatában már vannak ugyan hordós érlelésre utaló jegyek (vanília, kávé), de még a gyümölcsösség uralkodik (szeder, málna, földieper), sőt valami fűszer is felbukkan, no meg egy lefegyverző rózsaillat. Van aki pacsulit vél felfedezni, és valóban: helyenként némileg szemfényvesztő, hivalkodó.

Magas szeszfok, kifejezett intenzitás a szájban, közepesnél magasabb savak és cserzőanyag kíséretében. Kortyban a hordós érlelés jegyei nyomulnak előtérbe (kávé, csoki, vanília, avar), de nem hagyja magát a lekvár meg a fekete cseresznye sem, sőt – az egészet kissé megbolondítandó – a végén odalopakodik egy kis fűszer is. Ízben mégis kissé egysíkúbb, mint illatban.

Száraz, testes, nagyon jó bor, hosszú lecsengéssel. Azon vitázik a társaság, hogy fejlődő-e vagy már elérte élete delét, no, meg hogyha e nedű hölgy lenne, feleségül vennénk-e vagy csak korzóznánk vele: mindenki lássa, hogy velünk van. Abban maradunk, hogy újra kell kóstolni egy-két év múlva.

  1. Ravenswood Winery Single Vineyard Teldeschi Zinfandel, Dry Creek Valley, Kalifornia – 2010

Rafinált bornak mutatkozik ez a tétel, ugyanis a szemmel látható tiszta, mély bíbor szín megállapítása után már semmi sem ilyen egyértelmű, semmi nem adja magát könnyedén. Közepesnél erősebb illatintenzitást tapasztalunk, de a jegyek beazonosítása várakozásra késztet. Türelem és levegőztetés után sem tobzódunk az illatokban, de ami jön (fekete bogyós gyümölcsök, fekete csoki, bors, menta), az elegánsan jön.

Ízben ezek mellé kapunk még némi dohányt, fűszert, eukaliptuszt, mindent a jóízlés határain belül.

A bor száraz, testes. Savai, csersavai közepesnél magasabbak, kifejezett ízintenzitás, magas alkohol, hosszú lecsengés.

Nem hivalkodó, elegáns bor, amely előtt még jócskán van fejlődési potenciál, ennek ellenére már nagyon jó.

  1. Seghesio Family Vineyards Old Vine Zinfandel, Sonoma County, Kalifornia – 2011

Öreg tőkék bora, már a harmadik a borsorban, amely ekként hirdeti magát.

Tiszta, mély bíbor színe már nem lep meg. Illatában a lekvárosodás felé igyekvő szilvakompótot vélem felfedezni, meg az eperalmát! Nem tudom, hogy van-e ilyen gyümölcs, de az illatát határozottan éreztem. Fűszert is. És akkor ott vannak tercier aromák is: pörkölt kávé, bőr, avar, füst, dohány.

Szájban azt érzem, hogy magas a csersav, magas a szesztartalom, kifejezett az intenzitás, talán csak a sav nem ostromolja a csúcsokat, de nem áll túl távol tőle. Egyértelműen testes a bor. No meg száraz.

Ízében jelen van az érett gyümölcs mellett a fűszer, a keserű- valamint a tejcsokoládé és a kávé.

Hosszú a lecsengése, akárcsak a további élete, hiszen még „csak” fejlődő stádiumban van, mégis ez már egy kiváló bor.

Illat- és ízbomba ilyen kifogástalanul elegáns összhangban és komplexitásban nem mindennapi.

A válogatást és bemutatást végző ügyvezetőnk még közbe-közbe elszórt egy-egy apró tudnivalót a fajtáról is, amelyről jegyei alapján (vékony héjú és finnyás) a mi kadarkánk jutott eszembe, azzal a különbséggel, hogy a zinfandelnek melegebb éghajlatok adattak meg, ahol korábban be tud érni, sőt tenyészideje is rövidebb, ezért kevésbé van kitéve a koraőszi időjárás szeszélyeinek. A teljes érés jótéteményeit a csersavakon is éreztük, melyek – viszonylag magas szintjük ellenére – minden tétel esetében érettek, finomak voltak

A magas alkohol is általános jellemző volt(14-15% között mozgott mindegyik bor esetében), és csak egy –két tételnél fogalmazódott meg, hogy némi hűtés jót tett volna a szesztartalom ellensúlyozására.

Művész Úr negyedévi regnálásának méltó befejezése volt ez az este, dramaturgiailag felépítve, vetítéssel is színesítve. Várjuk Gündisch Zoli három hónapos ügyvezetését!

Vincze László

Oszd meg és uralkodj:

Olasz csizmáján a Nap…

Legutóbb a Kárpát-medence irányába való fordulásról írtam. Jelen beszámoló pedig, mely egy dél-európai borkalandozásról szól, szintén a hazabeszélést kívánja szolgálni. Összehasonlításra mindig szükségünk lesz, nehogy a köldöknézés csapdájába essünk. Ehhez pedig kiváló lehetőség a talján borászat tanulmányozása (is). Ez volt ugyanis a borvadászok májusi dzsemborijának témája.

Hogy Olaszhon borászata manapság ott tart, ahol, annak számos oka van. Napestig sorolhatnám őket, de nem célom tanulmányt írni, ezért csak néhányat fogok kiemelni.

Elsősorban az adottságok: földrajziak, földtaniak, éghajlatiak. A szőlőtőkével és az emberi tényező által hozzáadott értékkel mindez komoly hagyománnyá nemesedett. A római birodalom borivó volt. És nagyjából addig terjeszkedett, ameddig a vidék szőlőtermő volt, vagy alkalmas volt a szőlőtermesztésre. És ha alkalmas volt, akkor vitte magával a szőlővesszőt. A légióknak létszükséglet volt Bacchus nedűje. Mint, ahogy később a keresztény egyháznak is. Ha jól meggondoljuk, annak is ezen a tájon volt a központja…

És most ugorjunk két évezredet. Létrejött a mai, Olaszországnak nevezett államalakulat, a maga régi adottságaival, ám új egységével (és megosztottságával), és egy új arculat építésének kényszerűségével. Új időknek új borai szükségeltettek. Ehhez pedig az ország meg kellett vívja a maga szakmai forradalmait. Sőt, rövid idő alatt kettőt is!

Első volt – még a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben – a minőség forradalma. S itt máris lehámozhatjuk a zárójelet az imént említett megosztottságról! Észak Dél ellen! A félsziget északi fertálya éghajlatilag hűvös, helyenként hideg, nehéz a bort előállítani, gazdaságilag viszont tehetős, könnyebben megengedheti magának minőségi szempontok érvényesítését. Északkal ellentétben viszont Dél-Olaszország meleg, könnyen beérik a szőlő, különös erőfeszítés nélkül is kierjed a bor, ezért a termelők eltunyultak a minőséget illetően. Talán ez is egyik oka lett a vidék szegénységének. Ide a minőséget javarészt a külföldi befektetők hozták.

Talán legfontosabb lépés a színvonal irányába történő elmozdulás folyamatában a borok minőségi követelményrendszerének kidolgozása: Vino da tavola (asztali bor – eltűnőben), IGT (Indicazione geografica tipica – tájbor), DOC (Denominazione di Origine Controllata) és DOCG (Denominazione di Origine Controllata e Garantita).

A minőség egyúttal öntudatra ébredést is eredményezett, így egyenes következménye lett az első nekibuzdulásnak ama bizonyos második számú forradalom: a hazai fajták elsődlegességének érvényesítése. Imázsépítés világfajtának minősített francia bogyókból nem tűnt nyerő húzásnak. Nosza, van vagy ezer saját fajtánk – mondták derék talján barátaink –, az csak elég lesz valamire. Elég lett! Alányúltak a hagyományos fajtákat termelőknek, megerősítették a már létező nagy olasz borok piaci helyét, s Itália ma egyértelműen a világ második bornagyhatalma helyzetében illegetheti magát. Joggal!

De lássuk a medvét! Ezeket kóstoltuk:

  1. San Clemente 2010 – Cantina Zaccagnini – Montepulciano d’Abruzzo, DOC, Terre di Casauria Riserva

Abruzzo uralkodó fajtája a montepulciano. Mély rubin színe igéző. Nehezen nyílik meg. Visszafogott állati illatjegyekkel nyit, ezután jön a fekete csokoládé, kávé. További türelemjátékot követően érkeznek a fekete bogyós gyümölcsök jegyei: fekete cseresznye, szilva, mintegy jelezve, hogy nincs még érettségének csúcsán, bár a kompótos, lekváros fordulat jelzi, hogy ez az állapot már nincs olyan messze. Szájban ízbomba. Kissé szemfényvesztőnek is tűnik. Előtérbe tolakodnak a gyümölcsök, de jön a csoki meg a kávé is. Az erőteljes savat némi hozzáadott csersavval kellett ellensúlyozni, erre a hosszú hordós (16 hónap barrik) érlelés volt hivatott. A lecsengésben még a hordó és az alkohol viszi a prímet, de kóstoljuk meg majd két-három év múlva. 86 p.

  1. Novecento Riserva 2008 DOCG – Dievole – Chianti Classico

Chianti nem csak egy bor neve, hanem elsősorban egy toszkán vidék, amiről a bor nyerte a nevét. (Nos, a bevezetésben említett borforradalom Toszkánában kezdődött.) Mintegy 85% sangiovese. 24 hónapos érlelés után került piacra, utolsó három hó palackban. Lenyűgöző mély rubin. Illat: szilva (gyümölcs-, kompót-, és lekvár változatban is), fekete cseresznye, fekete csoki, vanília, kávé, fűszer. Íz: ugyanaz, mint az illatnál, ugyanabban a sorrendben. Szép, érett, finom csersav, magas sav, gyümölcsösség, aromaintenzitás, majd harmadlagos aromák. Mibe kössünk bele? Ja, 3-5 év múlva szebb lesz. 88 p.

  1. Barolo Vigneto Garretti DOCG 2010 – La Spinetta

Piemontban, a nebbiolo hazájában járunk, ebből készül a barolo. Közepes rubin színű, karimáján gránátos beütéssel. Illat- és ízvilág egyaránt nagyon lassan bomlik ki. Hordós jegyek előbb: füst, dohány, avar, majd érkezik a fűszer meg a virág is. A gyümölcsök fekete bogyósok (fekete cseresznye, szilva), párban érkeznek a vaníliával, kávéval, fekete csokival, sőt, mandulával. Magas sav és csersav. Utóbbi érett, határozott, de nem durva. Talán kicsit sok. Zsenge még ez a bor, majd tíz éves kora után kezd igazi mivoltában megmutatkozni. Így, fiatalon is már nagyon jó, alulról súrolva a kiváló minősítés alsó határát. Hosszú lecsengés. Kívánja az ételt. 89 p.

  1. Taurasi DOCG 2009 – Feudi di San Gregorio

Campania tartományban készül a Taurasi, a dél barolója. Aglianico az alapanyag, ez északabbra be sem érik. Pörgetés előtt még az animális jegyek jelennek meg, fülledtség (18 hó új kishordó, 9 hó palack): föld, bőr, füst, dohány, majd nagyon mélyről érkező fekete bogyós gyümölcsök: meggy, fekete cseresznye, kökény, aztán szilva, fekete csoki. Ízben: szilva, édes fűszer, vörös áfonya, dohány, föld, füge. Hiányzik belőle a mélység, de még jócskán fog fejlődni. Egyensúlyban, koncentrációban, hosszúságban is marad némi hiányérzet, de jó ivású száraz bor. 87 p.

  1. Due Lune IGT 2011 – Cantina Cellaro

Nerello Mascalese és Nero d‘Avola. Ez a két fajta az összetevője ennek a szicíliai bornak. Egy holdtöltényi időtávra szüretelik a két szőlőt, innen az elnevezés: due lune (két hold). Rubin szín, gyümölcsös illatorgia. Benne van az édes szilvalekvár, meggy, fekete cseresznye, csoki, kávé és valami ismeretlen, behízelgő, déli fekete bogyós gyümölcsök illata. Ízben első a gyümölcsösség, aztán a többiek: vanília, karamell, enyhe fűszeresség. Fiatal, félszáraz bor, már-már a félédes mezsgyéjén. A fürtöket, szemeket, aszúsodni hagyják szüret után. A maradék cukor elnyomja kissé az egyébként igencsak jelenlévő savat és tannint, és zavarba is hoz. Komplexitásban még hiányoznak a tercier aromák. 85 p.

  1. Amarone della Valpolicella Classico 2010 – Allegrini családi pincészet

Venetói bor, helyi fajtákból: corvina 80%, rondinella 15%, molinara 5%. Mély rubin, hatalmas alkohol (15,5%). Gyümölcsös bomba: édes, érett fekete bogyós gyümölcsök mély illata, amarone meggy, fekete cseresznye, édesgyökér, vanília, tejeskávé, csoki. Ízben ugyanez. Tanninja bársonyos, ha hinni lehet a leírásoknak, ez a molinara javára írható. Testes, félszáraz, zavarba ejtő félédes benyomással. Mindez északon, hm! Igaz, hogy szüret után a szőlőt még egy ideig szalmazsákban szárítják! 88 p.

Következtetésként a címben idézett sort folytatnám: „… remélem, mindörökre megmarad”. A borászat szempontjából (is) a Nap ugyanis az Appennin-félsziget adu ásza.

A magas gyümölcsösség, behízelgő illat- és ízvilág, mind a magas napsütéses órák számának köszönhető. Legszívesebben minden bort magasabbra értékeltünk volna, hiszen a nagy test ellenére jó ivású borok. A fenti erények miatt pedig a hiányosságok sem szembetűnők. Főképp annak fényében, hogy fő összetevőik (sav, csersav, maradék cukor, alkohol) magas szinten létrejövő egyensúlyt hoznak létre, de legalábbis ígérnek, mennyiségük és minőségük miatt pedig minden borban még hatalmas fejlődési potenciál, eltarthatóság van.

Ja, és még a száraz borok esetében is ott van az a kedves, édes illatvilág. Némelyiknél még ízben is. Valljuk be, más édes vörösborokhoz szoktunk tájainkon. Aki viszont ezt a természetes déli édességet megtapasztalja, megérti miért torzak a honi édes vörösborok. S vajon miért erőlteti ezeket a piac?

Mindenképp szót kell ejtenem még a jó ízléssel használt új kishordóról (barrikról). A bort szolgálja, nem a fáról szól és nem is a vegyi reakciókról. Íme, így is lehet!

Nos, kedves erdélyi borászat, milyen adottságokról beszéltünk az elején? Földrajziakról, földtaniakról, éghajlatiakról. Ezenkívül a szőlőtőkéről, az emberről és a hagyományról. Mindenünk adott! Már csak két borforradalmat kell megvívnunk! Kalandra fel!

Vincze László

 

Oszd meg és uralkodj:

Kékfrankos kóstoló Borvadászéknál

Soros ügyvezetőnk, Jankó Zsolt, merészen indított. A nagy „világjárások” után, úgy döntött, hogy itthon maradunk, s megnézzük mi újság a kékfrankos házatáján. Úgy érzem társaságunk érési folyamatának is tükre ez a tudatos odafordulás a mi Kárpát-medencei fajtáink felé.

A világfajták esetében úgyis mindig Franciaország lesz az összehasonlítási alap, s az ő többszáz éves pinot, cabernet, chardonnay vagy sauvignon hagyományaikkal nem versenghetünk. (Mint ahogy ők sem próbálnak versenyezni a mi aszúinkkal. Annál több eszük van. Mondjuk Sauternes-nek Tokajhoz való hasonlítgatásából csak vesztesen kerülnének ki. Hiányzik ez az ő renoméjuknak?)

Ez nem jelenti azt, hogy ne készítsünk bort ezekből a francia származású világfajtákból, de a hangsúlyt át kéne tolni arra, ami a miénk. Annyi szó esik a kivitelről, a világpiacon való jelenlétről. A figyelő szemek már látják, igazán érdekesek a világ szemében a mi sajátosságainkkal lehetünk. Syrah-val soha nem fogjuk tudni felépíteni a Kárpát-haza borászati arculatát. (Ahogy a hagymakupolás stílus sem fog soha szervesülni ebbe a tájba.)

Milos Michlovsky – Vinum Palaviense, Frankovka 2011

Kakukktojással kezdünk. Maga Zsolt sem kóstolta még. A Dél-Csehországi Milos Michlovsky szűretlen Frankovka-ja (ez a kékfrankos cseh neve, osztrák-magyar örökség lehet a fajta azon a tájon) a Vinum Palaviense termékkínálatból több mint ígéretes. Hogy a 2011-es szüret óta mennyit volt hordóban, nem tudtuk kivenni a cseh nyelvű címkéből, de a hordós jegyek vitathatatlanok már illatban is, anélkül, hogy zavaróak lennének, hiszen ami elsődleges, az a gyümölcsösség. Fekete cseresznye és meggy árad csábítón, jelezvén, hogy a borász kivárta a szüret idejét, és a hosszas héjon áztatás is megtette hatását. Ez a friss illat a még viszonylag hosszú potenciál ígéretét hordozza. A korty kevésbé vonzó a némileg éretlen csersav miatt, és bár itt is bőven jelen vannak az illatban már megtapasztalt gyümölcsös jegyek, a szép lecsengésbe kissé bekavar némi kesernye, s az alkohol is enyhén melegít (13%). Összességében tisztességgel elkészített, jó bor volt ez. S akinek még netán egy óra múlva is volt a poharában, annak gyümölcsös illatorgiában volt része.(84 p. – A pontozások a társaságbeli vélemények közös nevezőre hozásának eredményét tükrözik.)

Sauska Kékfrankos 2011, 3900 Ft

Közben kiderül, hogy évjárati kóstoló is ez az alkalom, hiszen minden tételünk 2011-es szüretelésű. Így Sauska Krisztián villányi kékfrankosa is a maga 14%-ával. Gyümölcsösség és hordó a két meghatározó illatjegy a maga járulékaival: érett, kompótos, sőt, már-már lekváros fekete bogyós gyümölcsök egyrészt, fűszer, vanília, tejcsoki, szerecsendió, karamell másrészt (hordópörkölés!). Ja, és némi gomba meg avar. Kortyban is megtaláljuk mindezt (ráadásként némi mandulát is), de talán egyértelműbb a gyümölcsösség, ami még komoly fejlődési lehetőséggel kecsegtet. A tannin jelentős részben hordós eredetű, és bár finom és érett, de mindenképp ételt kíván. (88 p.)

Losonci Gereg Kékfrankos 2011, 5400 Ft

Losonci Bálint dűlőszelektált Gereg-jével a Tőkésekhez érkezünk. Már-már a csoda kategóriájába sorolják azt, amit ez a három borász (Karner, Losonci, Szecskő) művel. Az ő organikus szemléletük szemünk láttára emeli nagy borvidékké Mátraalját. Az előző bornál megtapasztalt illat- és ízjegyek vannak itt is jelen. A közepes, ugyanakkor érett és finom csersavak szépen egybesimulnak a közepesnél magasabb savval és alkohollal (14,5%), melyek szervesen épülnek a testbe. Az eredmény pedig egy nagyon jó bor, amelynek potenciálja magában hordozza a jövőbeni kiváló minősítést is. Mátraalja északibb fekvése pedig tekinthető ezúttal hozzáadott értéknek is, hiszen nem kevés plusz eleganciát kölcsönöz ennek a kékfrankosnak. (89 p.)

Takler Görögszói Kékfrankos 2011, 7200 Ft

Szekszárd üzenetét hozza Taklerék Görögszói névre hallgató kékfrankosa. Az előzőknél tapasztalt gyümölcsös-hordós kettősség itt is jelen van, érett és behízelgő mindkettő, de talán a fának köszönhető vanília, kávé, mandula, fűszer valamelyest előtérbe tolja magát. Az eddigieknél több, de érett és finom csersavval találkozunk. Minden adott a közepesnél némileg nagyobb testhez (az alkohol pl. 14%), ennek ellenére könnyed, elegáns és közérthető. Ízben ugyanakkor egy bizonyos édes-kesernyésség is jelzi, hogy ez a bor tetszeni akar. Sikerül neki, bár némi smink árán. Ez lenne Szekszárd üzenete? Fogalmazzunk úgy: ez is. (87 p.)

Weninger Kékfrankos 2011, 6100 Ft

Ha Sopron, akkor kékfrankos! A közelmúltban egy Soproni-kóstolón Ráspi egyik kékfrankos csodáját kóstoltuk (válogatás – 2011), s most itt van Weninger mester műalkotása. A mai estén még nem tapasztalt illatjegyekkel indít. A bőrös, animális, gombás vonások jelzik, ez a bor nem fogja egykönnyen megadni magát. A lassú nyílás alatt sorra jelenik meg némi illó savak fuvallata, a gyógynövények és a füvesség frissessége, majd a fűszerek (csili, paprika, bors) csiklandozzák szaglószervünket. Némi türelemjáték végén csodálatos meggy-, szilva-, cseresznye-, szederillatok töltik be poharunkat. Dekantálással egyből megkaptuk volna mindezt az élményt, de szegényebbek lettünk volna a kitárulkozási folyamat élményével. A korty sem okoz csalódást. Rímel a fentiekre, némi mandula ráadással. Egyensúlyos, közepes test, a kékfrankosnál némileg magas, ám szép, kerek tanninnal. A lecsengés kifejezetten hosszú. Ennek a bornak egyénisége van. Kiváló! (91 p.)

Blaufränkisch Biiri Mittelburgenland DAC Reserve 2011, 22 euró

A Kárpát-medence átnyúlik a sógorokhoz is, ne fosszuk meg magunkat egy-két őrvidéki (Burgenland) kékfrankostól sem, annál is inkább, mivel ott a tervgazdálkodással járó tömegtermelés nem züllesztette tucatbor alapanyagává a fajtát. Míg Magyarország első számú kékszőlője ez a fajta, addig Ausztriában a második, de ezen belül, az Őrvidéken első. A Hans Igler Pincészet Sopronkeresztúron (Deutschkreutz) található. Kékfrankosukra fokozott kíváncsisággal vetjük rá magunkat. Bár a harmadlagos jegyek (bőr, avar, gomba) ennél a bornál is jelentkeznek, de még nem meggyőzőek, ergó a komplexitás még nem teljesedett ki eléggé, ezért némi vita árán „csupán” nagyon jó minősítést kap a bor, mert minden egyéb nagyon szépen a helyén van, és benne van a nagy bor ígérete is. (89 p.)

E.T. (Ernst Triebaumer) Blaufränkisch – Ried Marienthal 2011, 49 euró

A hajdani Sopron-Ruszt-Pozsony borvidék Ausztriába szakadt részének minden kétséget kizáróan Ruszt a fővárosa. Borakadémiáján borászok és borszakértők sokasága nyer képzést. A kiemelkedő pincészetek jelentős része is itt működik. Így a Triebaumeréké is – 1691 óta…

Gyönyörű lecsorgás a pohár falán nagy beltartalom ígéretével kecsegtet. És valóban! Elsőre kifejezett és mégis zárkózott, meghatározhatatlan illatvilág. Mi lesz ebből? Nos, lassacskán, a palackfülledtség múltával, a hordós jegyek kezdenek megmutatkozni: animalitás, majd illó savak, kávé, dohány. Később jönnek a fűszerek, végül érkeznek a gyümölcsök is, vagy talán csak „a” gyümölcs: meggy. Ízben mindezekre még rátevődik kevés mandula, kávé, vanília is, de csak annyi, hogy ne lépjen túl a rafináltság és elegancia határain. Lekerekedett csersava, savassága, alkoholja meghaladja a közepest, az egyensúly így elég magas szinten jön létre, de igencsak létrejön(!), következésképp a test is nagyobb az átlagosnál, amelyhez kifejezett intenzitás párosul. S ez a kiváló bor még nem ért el fejlődésének csúcsára! Méltó koronája az estnek! (93 p.)

Az angol Tim Atkin (MW), miután néhány évvel korábban még kitért a kékfrankosok minősítése elől, újabban már ekképpen fogalmaz: a kékfrankos jóval több mint Kelet-Európai kuriózum, de nem világszínvonalú fajta. Kérdés: hiányzik-e ez nekünk?

Az tény, hogy a kékfrankos (újra)felfedező útjának az elején járunk. Ha megvan a kellő kitartás továbbhaladni ezen az úton, egy nagy borral tehetjük gazdagabbá szűkebb és tágabb pátriánkat. Imígyen legközelebb talán az Arad-hegyaljai kékfrankosok (nagyburgundiak) is bekerülnek a borsorba.

  1. április 13., Kolozsvár

Vincze László

 

Oszd meg és uralkodj: